Rólunk – Hogyan indult az Absurd Empire

Jó pár éve kezdődött az egész, egy teljesen ártatlan kocsmai okoskodással:

„Mi lenne, ha nem oda mennénk, ahová mindenki, hanem oda, ahová senki sem?”

Aztán jött a mondat, ami mindig bajt (és jó sztorit) hoz:

„Miért is ne?”

Eleinte csak barátok voltunk, akiket más és más hajtott: valakit a buli, valakit a múzeum, valakit az építészet, mást meg egyszerűen csak az úton levés. De valahogy mindenki megtalálta a maga történetét ugyanabban az országban, ugyanazon a poros úton.

Nem maradt Excel-táblában a dolog. Elindultunk. Volt benne eltévedés, rossz busz, még rosszabb kocsma, határőr, aki mást pecsételt, és múzeum, ami délben a hőség miatt zárt. Cserébe minden kör után okosabbak lettünk – vagy legalábbis jobb történeteink lettek.

Aztán teltek az évek, és jött a következő fejezet: a gyerekek. Lassan kinőttek abból a korból, amikor minden utazás = játszótér,
úgyhogy be kellett őket is vonni a kalandba. Igaz, velük már kevésbé kockáztatós lett a tempó – kevesebb vodkás diszkó, több múzeumi animáció –, de a felfedezés élménye ugyanaz maradt. Most már ők is gyűjtik a saját “abszurd” sztorijaikat.

Közben bővült a reenactor.hu is. Ott eleinte csak a leletek, a vitrinek és a kiállítások jelentek meg, de a képek mellé lassan becsúsztak a történetek is. Egyre többen írtak, hogy ezeket ne csak képaláírásként írjam meg, hanem rendes blogposztként – mert a vitrinek mögött ott van a fél Balkán, Közép-Ázsia és a Közel-Kelet.

Így született meg az ötlet, hogy ne hagyjuk elveszni az élményeket: írjuk le, rendszerezzük, és adjuk oda mindenkinek, aki szereti,
ha az útvonalban van egy kis abszurd kanyar.

Ebből lett az Absurd Empire: nem célpontok gyűjteménye, hanem történeteké, múzeumi vitrineké, határmenti kifőzdéké, vonatrestiké
és azoké a pillanatoké, amikor a Google balra hidat mutat, a valóság meg piacot.

Nem csak mesélni akarunk, hanem kedvet csinálni ahhoz, hogy te is elindulj – lehet az egy rövid off-road kitérő, egy elfelejtett falu a határ árnyékában, vagy csak egy kocsma, ahol a pincér még mindig Vladnak hívja magát. A többit meg hozzácsapjuk: egy kis irónia, egy marék tipp, és a végén a galéria a kommentben.

Indulunk?