Transznisztria – Ami nem létezik

Az utazás kezdetén Transznisztria még csak egy elmosódott név volt a térképen. Egy hely, amelyről azt hittem, hogy ismerem: egy politikai lábjegyzet, egy történelmi zárvány, egy különös határvidék a birodalmak peremén. A valóságban azonban minden esemény úgy sodródott egymásba, mintha nem is lenne sorrendjük. Rövid jelenetek, abszurd pillanatok, furcsa beszélgetések – mind jelentéktelennek tűntek akkor, mintha csupán mellékszálai lennének egy soha meg nem írt történetnek. Csak később vált nyilvánvalóvá, hogy ezek nem elszigetelt epizódok voltak, hanem egy világ darabjai, amelyek lassan, egymásra rakódva álltak össze.

A felismerés nem Transznisztriában ért utol, hanem utána. Egy késő esti beszélgetésben, amikor már órák óta meséltem, rájöttem, hogy a hallgatók nem történeteket hallanak, hanem egy különös, zárt világ körvonalait követik. Amikor kimondták, hogy ez nem történet, hanem egy világ, amelyet meg kell mutatni, világossá vált: Transznisztria nem magyarázza el önmagát. Először legendaként jelenik meg, majd személyes tapasztalattá válik. Útjelzők nélküli utak, megmaradt gesztusok, kimerevített időpillanatok. Csak később érkeznek meg a múzeumok és kiállítások, ahol tárgyak és feliratok próbálják rendszerezni azt, ami valójában sosem volt rendezett. Végül ott a térkép is, vonalakkal és városnevekkel, mintha mindez valaha is áttekinthető lett volna. De Transznisztria világa nem egyszerre tárul fel – hanem lassan, rétegről rétegre, és csak annak, aki hajlandó végigmenni ezen az úton.